Kételyek.

14 fejezet

Kételyek

Reggel, mikor felkelek és kimegyek a fürdőszobába, elkezdek nevetni, mert tegnap este olyan fáradt voltam, hogy nem mostam le a sminkem, ami reggelre rendesen elkenődött. Nevetgélek még egy kicsit, aztán elkezdem lemosni az arcomról az elkenődött sminket. Tíz perc sikálás után feladom, hogy leszedjem, ezért lerohanok a konyhába, hogy megkérjem anyát, mossa le nekem.

- Anya! - állok meg a konyha ajtóban

- Szia kicsim! - mondja, aztán megfordul és kitör belőle a nevetés. Majdnem megfullad úgy nevet.

- Most komolyan? - húzom fel a szemöldököm. Szeretem anyát, de néha nagyon ki tud készíteni.

- Jó, jó bocsánat! - emeli fel mindkét kezét védekezően, de azért nem hagyja abba teljesen a nevetést.

- Segítesz leszedni?

- Igen. - bólint egyet, aztán azt mondja, hogy menjek fel előre, mert neki van még egy kis dolga. Felsietek az emeletre, ahogy mondta és közben azon gondolkozom, hogy legalább a hajamat kifésülöm addig a még anya elintézi a dolgát. Mikor felérek a fürdőbe és  belenézek a tükörbe, csak szó nélkül a hajkefém után nyúlok.

A hajammal küzdök, amikor egy sms-t kapok Dávidtól és elkezdek nevetni.  Egy képet küldött  magáról, ahogy a vonaton ül és a vigyorog. Alatta ez a szöveg:

Jövööööööök! :D

Gyorsan csináltam magamról egy képet és elküldtem neki azzal a szöveggel hogy:

Várlak! ( ui.: a smink nem jön le!!!! :D )

Két perc múlva jött a válasz:

Hát nem tudom, lehet visszafordulok... :D

Nevetve írtam neki vissza:

De szemééét vagy! most mennem kell, jött anya, hogy leszedje rólam a "sminket" :D sziaaa...

Anya közben felcsatolta a hajam, hogy hozzáférjen az arcomhoz

- Legalább ezt kifésülhetted volna! - ingatja a fejét

- Akartam, - nevetek és előkeresem a képet amit Dávid küldött - de Dávid ezt küldte. - mutatom felé a képet.

- Értelek. - bólogat anya.

Egy órát szenvedünk mire lejön az arcomról a festék. Közben mesélek anyának a tegnap estéről. Figyelmesen hallgatta azt a részt, amikor elmeséltem neki a Márk sztorit és velem nevetett, amikor azt meséltem, hogy ugráltunk össze-vissza a többiekkel

- Akkor, azért jó volt? - kérdezi amint mindent elmesélek neki

- Igen nagyon! Legalábbis a vége.

- Jól van nekem most mennem kell, de örülök, hogy jó volt.

- Köszi anya és azt is, hogy leszedted rólam a sminket. - mondom neki miközben kisétál.

Átrohanok a szobámba és egy kis rendet csinálok, hogy Dávid ne kupiba jöjjön át. A szétdobált ruháimat elrakom a szekrénybe és az ékszereim között is rendet rakok. Mikor mindennel készen vagyok bekapcsolom a laptopomat és felnézek facebookra. Rengeteg értesítésem van, csomó képet raktak fel a többiek amin rajta vagyok. A közös képet amin mind rajta vagyunk egy párat Ritáról és rólam és még egy-kettőt rólam meg Balázsról, azokon a képeken amiken vele vagyok olyan sok a hozzászólás, hogy alig tudom elolvasni az összeset. Vannak hozzászólások amiken nevetek vagy felhúzom a szemöldököm: Balázs, de jól nézel ki!!!!:))) , Balázs, de cuki vagy!!:3 , komolyan minek kell ilyeneket írni? A legviccesebb az, hogy Balázs csak azokra a hozzászólásokra reagált, amiket Rita vagy Bence írt. Ahogy tovább olvasgatom a kommenteket egyen megakad a szemem. Márk is írt: aranyos páros....

Annyi kérdés ugrik be ezt olvasva. Mit akar ezzel? Mi ez a sok pont? Most féltékeny ránk? Vagy esetleg haragszik? Gúnyolódott? Most már megint mi van? Miért nem tud soha egyértelmű lenni?

Sokáig gondolkozom, hogy megkérdezzem-e tőle, de az túl átlátszó lenne tőlem.

- Tudom már! - jut eszembe hirtelen valami jó ötlet. Megkérdezem Balázst.

Gyorsan megnézem fen van-e. Szerencsémre pont, akkor lép fel. Egyből le is támadom.

Sziia:)) - miközben várom, hogy válaszoljon a kezemmel dobolok az asztalomon, olyan ideges vagyok.

Hello. mizujs? - pont válaszol, amikor Dávid hív, hogy már az utcánkban van.

Bocsi, most mennem kell Dávid hívott, hogy itt van... - írok gyorsan Balázsnak és kilépek.

Elrohanok Dávid elé, úgy ahogy vagyok egy farmerben meg egy pólóban. A novemberi hidegben, nagyon jó ötlet.

-Szia! – köszön Dávid, amikor meglát. Aztán egyből rám is szól a kabát miatt.

-Jó tudom, de szóltál, hogy jössz és elfelejtettem felvenni.

-És mi a helyzet? – kérdezi miközben rám rakja a kabátját.

-Semmi, de így te fagysz meg! – nézek rá nevetve.

-Nem, de azért siessünk.

-Oké.

Előre rohan én meg utánakiabálok:

-Nem kéred inkább vissza a kabátodat? – röhög, de rázza a fejét.

-Gyere már!

-Okééé! – és elkezdek utána futni.

Hazáig rohantunk úgy fázott. Ahogy beértünk a házba egyből öntöttem Dávidnak egy bögre forró teát, hogy felmelegedjen egy kicsit.

-Na menjünk fel a szobámba ott jó meleg van.

-Nem kell kétszer mondanod! – néz rám már a lépcső feléről.

-Köszi, hogy megvársz!

-Miattad fagytam meg, úgyhogy te csak ne szólj semmit!

-Héé! Én kérdeztem, hogy kéred-e vissza a kabátodat.

-Jó, de mivel én egy udvarias srác vagyok nem kértem vissza.

-Aha, te meg az udvariasság.

-Miért? Még a kabátomat is odaadtam.

-Jó na csak menjél már Mr.Udvarias – tolom felfelé a lépcsőn nevetve.

-Most gúnyolódsz?

-Deehooogy!

-Aha..

-Na menj már! – mondom, de nem megy, ezért egészen a szobámig lökdösöm. Ő meg csak röhög rajtam. – Na csak felértünk! – huppanok le az ágyamra.

-Ja, bár elég lassú voltál! – nevet

-Na ne szórakozz velem Dávid! –nézek rá eléggé kiakadva

-Miért? Engem szórakoztat.. –mondana még valamit, amikor elkezd csörögni a telefonja.

-Szia! Mondjad! – szól bele vidáman. – Aha…Nem ma nem jó….Holnap? Az okés. Jó, jó akkor holnap. Igen..hello! – és lerakta.

-Ki volt az?

-Balázs. Mondta, hogy szóltál neki, hogy már itt vagyok.

-Ja igen. Pont vele beszéltem amikor hívtál. Mit akart?

-Holnapra áthívott magához.

-Értem. Csak ti ketten lesztek?

-Aha.

-Az jó. Szerintem én majd felhívom Ritát hátha eljön velem vásárolni.. – gondolkodom el én is a holnapon.

-Okés. Na de mi van veled? Milyen volt pl. a tegnapi farsang?

-Semmi extra. A tegnap hát.. érdekes volt.

-Jó érdekes vagy..?

-Is-is

-Mi volt? – húzza el a száját.

-Márk.

-Ki más? Most mit csinált?

-Hát valami csaj elhívta a buliba és egész este hozzánk se szólt csak azzal a lánnyal táncolt..- sírom el magam majdnem.

-Jaj..! Petra! Minek foglalkozol vele? – ölel meg

-Nem tudom. – szipogok. –Néha olyan aranyos!

-Aranyos? Majdnem minden alkalommal, amikor hallok róla, akkor csak olyat amitől te szomórú lettél.

-Jó, de..

-Semmi de!

-Attól még tetszik nem tudok mit csinálni!!

-Miért nem jársz valakivel aki szeret téged? Miért őt várod?

-Nincs senki aki szeret és azért, mert nekem ő tetszik!

-Nincs olyan aki szeret és szívesen járna veled? – néz rám eléggé kételkedve. – Olyan kuksi vagy.

-Szerinted Márknak miért nem tetszem?

-Nem tudom. Nem ismerem őt.

-Na, de foglalkozzunk mással! Nézzünk egy filmet hátha megnyugszol tőle.

-Oké legyen.

-De lelkes vagy..

-Bocsi.

Elhelyezkedek az ágyamon a még Dávid keres valami filmet amit nézhetünk. Aztán befekszik mellém az ágyba és átölel.

Az egy filmből három lett, sőt majdnem négyet de Dávidnak mennie kellett. A filmek alatt valamennyire megnyugodtam, de jobb kedvem nem lett. Dávid aranyos volt, mert nem szólt semmi arra, hogy egyáltalán nem szólaltam meg a három film alatt, de még közöttük sem, csak végig mellettem feküdt csendben. Nagyon imádom őt, amiért mindig úgy viselkedik, ahogy épp szükségem van rá.

Miután elment lezuhanyoztam és lefeküdtem aludni. Nem volt kedvem semmihez.