Kínos helyzet.

Sziasztok! Itt is vagyok a következővel ( most nem törlődött!! ) a rész egy kicsivel hosszabb, mint általában szokott lenni, de reményeim szerint holnap is hozok részt:) Remélem örültök neki! :) Jó olvasást a részhez! :)

42. fejezet

- Azt kérdezi nem zavar-e

- Mi?

- Kérdeztem tőle, hogy nem jön-e át vacsorára é azt mondta, ha téged nem zavar akkor szívesen - ráncolja anya a szemöldökét.

- Nem értem - hazudom anyának. Tudom, hogy ez az egész arra megy ki, hogy kellemetlen helyzetbe hozzon anya előtt és megtudja el-e mondom valakinek amit történt. Hát nem nem fogom elmondani.

- Összevesztetek valamin?

- Nem, anya! - mondom a kelleténél kicsit hangosabban.

- Petra!

- Bocsi, ne haragudj, de jöjjön csak Gábor, ha akar - mosolyodom el megerősítés ként. - Balázs is átjönne, mert most mondta el Dávid neki, hogy ide fog járni és hát szeretne vele beszélni, nem baj?

- Nem - mosolyodik el anya.

- Köszi! - adok egy puszit neki és felmegyek az emeletre.

Dávid pont előttem áll, mikor kinyitom az ajtómat, amitől megijedek és sikítok egyet ő pedig elkezd rajtam röhögni. A vállára csapok és belépek mellette a szobába.

- Na Balázs mikor ér ide?

- Azt mondta tíz perc, de azt megnézem

- Ide fog érni, ne aggódj - nevetem el magam. Balázs nagyon is gyors, ha az akar lenni.

- Azért mondod, mert oda vagy érte - kacsint egyet én pedig hozzá vágom az első kezembe akadó dolgot amit történetesen a telefonom. Amint eldobom már kapok is utána, de nem érem el. Ijedt arcal várom, hogy a telefon a földön landoljon, de szerencsére Dávid elkapja.

- Értem, hogy kinyírnál, de nézd meg mivel dobálózol - adja a kezembe a telefont

- Huh, köszi, hogy elkaptad - könnyebbülök meg. - Anya kinyírt volna

- Tudom, ismerem. El is ásott volna a kertbe - csinál viccet abból, hogy túlreagálom a dolgot.

- Úgy szeretlek. Főleg, mikor csendben vagy

- Tudom - rebegteti a szempilláit.

Készülök neki visszavágni, mikor megcsörren a telefon a kezemben. Balázs írt, hogy itt van a ház előtt. Ahogy meglátom az sms-t egyből elindulok le.

Kint Balázs nyakába ugrom és adok neki egy csókot köszönés gyanánt.

- Héé, szia! - igazítja a helyére az egyik tincsemet. - Mi a helyzet?

- Háát.. hivatalos vagy vacsira.

- Az jó - bólint egyet.

- De Gábor is - húzom el a számat neki meg elkerekedik a szeme. - Felhívta anyát és meghívatta magát, az a szemét!

- Kinyírom! - mondja idegesen.

- Ne! Nyugi, csak legyél viszonylag kedves. Anyáék miatt! Azt szeretném, hogy kedveljenek

- Jól van - egyezik bele sóhajtva.

Felmegyünk a szobámba, hogy Balázs is kiörülhesse magát Dávid költözésével kapcsolatban. Csak hallgatom őket, ahogy előre tervezgetnek. Mit fognak csinálni vagy éppen mit fogunk csinálni. Ez a három és fél év lesz életem legjobb időszaka. Nem tudok tejesen boldog lenni, mert állandóan eszembe jut Gábor meg, hogy mit akarhat azzal, hogy ide jön ma. Csak idegesíteni akar? Valamit tervez? Vagy mi vaan? Elegem van belőle, ha soha nem látnám az is túl hamar lenne. Hogy van az, hogy eddig egyáltalán nem láttam, de most állandóan feltűnik és tönkretesz mindent.

- Petra? - néz rám aggódva Balázs

- Igen?

- Nem megyünk le? Anyukád szólt, hogy kész a vacsora és khm.. itt van Gábor - Balázson látszik, hogy nem nagyon tudja visszafogni az idegességét.

- De, menjünk - ragadom karon a két fiút és együtt lemegyünk a lépcsőn.

- Halihó! - mondom, mikor belépünk a konyhába.

- Sziasztok! Gyertek csak megterítettem - mondja anya és bólint az asztal felé, hogy üljünk le.

Gyorsan lecsapunk a három egymás mellett lévő helyre. Én ülök középen, bal oldalamon Balázs, a jobbon pedig Dávid. Vele szembe leül apa, mellé anya és végül Balázzsal szembe pedig Gábor. Egy bunkó mosoly kíséretében ami nála már szokássá vált, ha Balázs közelében van. Dávidon láttam, hogy nem érti a helyzetet. Elfelejtettem neki szólni arról, hogy jön Gábor meg hogy egyáltalán ki is ő. Először kínos csend áll be aztán apa töri meg, aki arról kezdi kérdezgetni Balázst, hogy mióta vagyunk együtt. Elhúzom a számat nem kéne szegényt így letámadni, de szerencsére apán nem látom, azt, hogy nem kedvelné csak érdeklődik. Balázs pedig lelkesen válaszol, hogy a szünet előtti napon kezdtünk el hivatalosan is járni, de már előtte is szeretett. Én elmosolyodom ezen, Gábor gúnyosan köhint egyet Dávid pedig furán néz rá. Szerintem kezd rájönni arra, hogy nem igazán vagyunk jóban vele. Apának viszont szimpatikus, hogy azt mondta, hogy szeretett nem pedig, hogy bejöttem neki vagy valami ilyesmit. Kedveli Balázst látom rajta és nem csak én Gábor is. Látom a hülye vigyorán, hogy valami bosszantót készül mondani.

- Akkor miért sírtál miatta? - fordul felém.

- Mi?

- Az iskolában.. azt mondtad összevesztetek - néz aggódóan. Álszent szemétláda!

- Nem vesztünk össze - próbálok kikecmeregni a helyzetből.

- Biztos rólam beszélt aznap, mert telefonon kicsit összekaptunk - siet a segítségemre Dávid.

- Akkor, amikor itt voltam se volt fényes a helyzet - neveti el magát Gábor - Miért hazudsz?

- Igaz nem volt fényes a helyzet. Nem is véletlenül hajított ki Petra, igaz? - fordul felé Balázs Gábor pedig meghökken. Nem hitte volna, hogy ez szóba kerül.

- Kínos - neveti el magát Dávid. Anyáék kérdőn néznek egymásra majd Gáborra.

- Miről beszélsz?

- Arról, hogy nem hiszem, hogy örült neki, mikor megpróbáltál rámászni

- Én - rémül meg Gábor

- Gábor, takarodj ki a házunkból és, ha meglátlak a lányom közelében én kitekerem a nyakadat! A szüleidet pedig fel fogom hívni! - mondja apa halk, de annál idegesebb hangon. Egyből hisz Balázsnak meg sem kérdőjelezi, biztos mert tudja mi volt aznap este meg hát a mai beszélgetés se volt valami elterelő.

Gábor felkapja a cuccait és kirohan a házból. Apa az ajtóból már egyedül jön vissza.

- Na nyugalom gyerekek! Egyetek, majd ha mindenki szépen hazament veled még lesz beszédünk Petra!

- Oké - hajtom le a fejem. Biztos kellemes lesz.

Nem hiszem el

Sziasztok! Elképesztően mérges vagyok.. a word összeomlott mielőtt elmenthettem volna a fejezetet... komolyan ne haragudjatok.. rohadt mérges vagyok.. és meg is ígértem a részt is.. fuh.. bocsánat!! Csak ennyit tudok mondani ( nem hiszem el, hogy pont most van baja...wááá... ) holnap hozom...

Jó hír!

Sziasztok! Itt vagyok újra! Éljen-éljen! Rövid résszel érkeztem, mert csak ennyi tellett tőlem most.. ne haragudjatok nehéz visszaállni ennyi kihagyás után.. viszont a visszaállás kedvéért megint megpróbálom nektek naponta hozni a részeket ( egyre hosszabbakat reményeim szerint :) ) remélem örültök neki és nem haragszotok nagyon rám! :) Jó olvasást a részhez! 

41. fejezet

Várakozóan bámulom Dávidot, mert nem szólal meg.

- Na? - karolok belé, mire halványan elmosolyodik.

- Hát, tudod mondtam, hogy szakítottam a barátnőmmel. Minden nap látom és engem már kikészít idegileg. Most már még rosszabb összeszedett valami pasit is. - meséli én meg nem értem mire akar ezzel kilyukadni. - Meg anyáékat is ritkán látom, te is hiányzol - akad meg és nem folytatja.

- Ezzel mit akarsz mondani?

- Hát, hogy januártól a te sulidba fogok járni és persze hazaköltöztem - mondja ki, mire megtorpanok.

Először elfelejtek még levegőt is venni aztán hatalmas mosoly terül szét az arcomon. Dávid a reakciómat látva elneveti magát.

- Imáádlak! - ugrom a nyakába. Adok neki egy hatalma puszit és miután kicsit lenyugodtam elindulunk hozzánk. Párszor rám néz út közben, de nem mondok semmit, mert annyi gondolat van most a fejemben, hogy nem is tudnék.

Beérünk a házunkba és még mindig egy szót sem tudok szólni csak próbálom feldolgozni, hogy a legjobb barátom, akit csak ritkán látok végre haza költözik és minden nap láthatom. Tudok vele beszélgetni nem telefonon keresztül kell mesélnem és neki sem. Egyszerűen csak boldog vagyok. Be is rohanok a konyhába, hogy elújságoljam anyának a jó hírt.

- Anyaa! Képzeld Dávid hazaköltözött éééés - sóhajtok egyet. - Egy suliba fog vele, járni! - kezdek el ugrálni, mint egy idióta. Anya előttem Dávid pedig mögöttem díjazza nevetéssel a hülyeségemet.

- Tudom, amikor itt volt és keresett mesélte - mosolyog anya Dávidra.

- Persze én tudom meg utoljára! - hagyom abba az ugrálást.

- Meert nem voltál itthon - ragadja meg a karom Dávid és magához húz, mire szorosan hozzábújok és az arcomat a nyakába fúrom.

- Na menjetek fel az emeletre, mert nem tudok tőletek főzni - tessékel ki minket anya - Majd szólok, ha jöhettek vacsizni! - kiált még utánunk.

Felrohanunk a szobámba, ő rögtön levetődik az ágyamra én pedig kapcsolok valami zenét és mellé fekszem.

- Nem hiszem el, hogy végre itt leszel - virulok még mindig.

- Én sem igazán

- Úgy örülök! Már hiányzott, hogy többet láthassalak

- Nekem is hiányoztál, bolond! - húz magához.

- És azt tudod már, hogy melyik osztály?

- A tiéd - mondja ki én pedig boldog vagyok mindentől amit csak az utolsó fél órában mondott.

Úgy hiányzott nekem. Régebben mindig itt volt, ha mesélni akartam neki valamit. Meghallgatott, tanácsot adott és felvidított, de ez kicsit nehezebb volt mióta elkezdődött a gimi és ő elköltözött. Emlékszem nyáron, mikor megtudtam rengeteget sírtam miatta, hogy elmegy, de neki nem mondta, mert tudtam, hogy ő nagyon örül, hogy felvették. Szemétnek éreztem magam, hogy szomorú vagyok miatta, de nem tudtam mit csinálni már akkor hiányzott ha rá gondoltam, hogy el fog menni. Persze azóta sok minden változott. Megismertem Ritát és Balázst is, de akkor sem ugyan az. Rita sosem tudta helyettesíteni Dávidot nem volt rosszabb nála egyszerűen csak más. Az elején még azt hittem talán Balázs lesz olyan jó barátom, mint Dávid, de rá már egyáltalán nem barátként gondolok. Talán a legjobb pillanatban döntött úgy Dávid, hogy haza jön. Osztálytársam lesz. Megint minden olyan lesz, mint régebben. Ülhetek mellette is órákon. Mehetek reggel vele is suliba. Minden visszaáll a régi kerékvágásba csak még sokkal jobb lesz.

Mosolyogva fekszünk az ágyamon és szerintem mindketten ugyan azokat e régi imádott emlékeket gondoljuk át amiket felhozott ez a jó hír.

- Balázs tudja? - fordulok felé.

- Nem, először neked akartam elmondani - fordul a plafon felé. - De felhívhatnád

- Vagy akár te is felhívhatod - nevetem el magam.

- Jól van - veszi elő a telefonját.

 Szia... Nem még itt...Aha.. Mondanék valamit... Senki nem halt meg - nevet fel Dávid. - Ide költöztem és bepofátlankodok az osztályotokba... igen komolyan... jó nyugi! Megkérdezem sms-ben megírom...Hello! - teszi le végül.

- Balázs átjönne - néz rám nevetve.

- Jöjjön - mosolyodom el.

Előveszi a telefonját én meg lemegyek a konyhába, mert anya szólt valamiért.

- Igen? - lépek be nevetve hozzá a konyhába.

- Most hívott Gábor - mondja ki nekem meg leesik az állam. - Azt kérdezi..

Sziasztok!

Helloooo! Ne haragudjatok, de sajnos nagyon megfájdult a fejem és nem tudok koncentrálni a rész meg még teljesen nincs kész, ezért nem tudom felrakni:/ Bocsánat... viszont holnapra elmúlik és érkezni fog a rész :/ ( pedig már majdnem kész lettem :( )

Hógolyó.

Sziasztok! Itt is vagyok a következő résszel ahogyan ígértem, de megint nem valami hosszú a rész. Viszont így akkor az ígéretemhez híven holnap is lesz új rész. Remélem ez, hogy naponta vannak részek kiegyenlíti azt, hogy nem sikerül olyan hosszúakat összehoznom! Jó olvasást a részhez! Remélem tetszeni fog nektek! :)

40. fejezet

Az ajtóban Dávid áll hatalmas mosollyal az arcán. Ledöbbenek. Hogy kerül ide és ő miért nem lepődik meg azon, hogy engem itt lát?

- Te mit keresel itt? - teszem fel a kérdést.

- Hát meg akartalak lepni, de anyukád mondta, hogy itt vagy - mosolyog még mindig.

- Ja értem - mondom mellettem Balázs pedig bólint.

- Nem jössz be? - néz vidáman Dávidra.

- Hát, ha beengedtek - neveti el magát. - Megfagyok - lép be az ajtón és leveszi a kabátját meg a cipőjét.

- És mi a helyzet? - néz rá Balázs érdeklődve, miközben kezet fognak.

- Semmi. Inkább ti meséljetek, hogy mi van!

- Hát - nézek Balázsra segítségkérően.

- Együtt vagyunk! - mondja büszkén.

Dávid bólint egyet aztán megölel. Elmondja, hogy már milyen régóta várta, hogy végre sikerüljön, mennyire barmok vagyunk, hogy nem látunk a szemünktől stb-stb. Nevetek rajta, de tudom, hogy igaza van. Már mindegy a lényeg az, hogy együtt vagyunk és emiatt már nem kell aggódnom. Most már csak ki kell élveznem ezt az egész kapcsolatot, hogy vele lehetek.

Miután Dávid is ivott egy kis teát, hogy felmelegedjen felajánlotta, hogy esetleg elmehetnénk sétálni a városban. Most úgy sem esik a hó és nincsenek is sokan az utcán. Nekem tetszett az ötlet és mivel Balázst leszavaztuk, elmentünk. Miközben a fiúkkal sétáltam boldogan láttam, hogy nagyon is jól kijönnek egymással. Aminek nagyon örülök. Abból is mekkora probléma volt, hogy Márk nem kedvelte Dávidot, ilyen szánalmas indokkal, pedig vele nem is jártam. Balázs viszont az ellenkezője. Már akkor is jól kijött vele és elég jó haverok lettek. Tőlem függetlenül is.

Sétálok középen, fogom Balázs kezét és csak kapkodom a fejem, hogy min nevetnek éppen. Mikor ézreveszik, hogy kicsit lemaradtam a témával kapcsolatban egyből bevonnak és elkezdik lelkesen mesélni, hogy a legújabb akciófilmben milyen király is volt az autós üldözés én meg csak nevetek és mondom, hogy nyugodtan beszéljék meg ketten, mert ez engem egyáltalán nem köt le. Helyette inkább előveszem a telefonom és csinálok pár képet. Hóban pár lábnyom, a tiszta frissen esett hó, amibe még senki nem lépett bele és még pár ilyen. Mikor már lefagy a kezem inkább elteszem a telefont és előkapom a kesztyűmet. Ők még mindig egy-két méterrel előttem sétálnak, nekem pedig gonosz vigyorra húzódik a szám. Lehajolok és elkezdek hógolyót gyúrni. Mikor kész vagyok kettővel sorban megdobom őket. Először Dávidot, majd Balázst. Ijedten kapják hátra a fejüket, de én csak nevetek rajtuk meg az arcukon. Elmosolyodnak. Egymásra néznek és elindulnak felém, én abbahagyom a nevetést és az ellenkező irányba kezdek szaladni. Miközben futok két hógolyó is elrepül mellettem, de egyik sem talál el. Nevetve futok tovább. Hirtelen egy erős kar ölel át és ránt le a hóba. Balázs fekszik rajtam nevetve.

- Megvagy! - mondja közelről, majd ad egy csókot.

- Nah.. huh most pedig megfürdetünk - kapkodja a levegőt Dávid. - Edzenem kell! - mondja mire elnevetjük magunkat, de az én vidámságom nem tart túl sokáig, mert Dávid a kezeimet Balázs pedig a lábaimat fogja meg és elkezdenek a tisztás felé cipelni ami tele van hóval. Sikítozom és mondom nekik, hogy engedjenek el, de nem hallgatnak rám.

Végül a hóban kötök ki ők pedig eszelősen nevetnek rajtam. Felemelkedek és a könyökömre támaszkodva idegesen nézek rájuk, de annyira nem hatja meg őket csak tovább ecsetelik, hogy mennyire vicces volt a fejem meg ahogy sikítottam és, hogy ez mennyire jó volt.

- Persze, király volt! Itt vagyok én is! - dobok feléjük egy hógolyót.

- Jó nyugiii! Tudod, hogy szeretünk - fordul felém Dávid. Komolyan mondja a szavakat, de még mindig elég csak egy kicsit felhúznom a szemöldököm és már megint röhögőgörcsben tör ki.

- Na! Gyere! - nyújtja a kezét Balázs, hogy felhúzzon. Nagy nehezen feltápászkodom.

- Oké, oké! Viszont én megyek haza most. Öltözhetek át megint - nevetem el magam Balázs pedig csatlakozik hozzám. Dávid meg furán néz ránk.

- Oké és szívesen látsz vendégül? - nevet rám Dávid.

- Ezek után? Hát nem is tudom - mondom mire elneveti magát. Tudja, hogy szívesen látom. - Te jössz Balázs? - mosolygok rá kedvesen.

- Nem, most nem. Haza kéne mennem - húzza el a száját, majd ad egy csókot. Kezet fog Dáviddal és már indul is haza.

Az út egy darabig csendben telik és ezt furcsállom, mert amúgy olyan jó hangulat volt.

- Valami baj van? - nézek Dávidra.

- Hát nem feltétlenül baj, de mesélnem kell valamit.. - mondja kicsit furán.

Meghittség.

Sziasztooook! Este van, de itt vagyok a résszel ami borzasztóan rövid lett, de fél órát aludtam az éjjel és kezdek fáradt lenni. Viszont holnap megint lesz új tehát remélem ez kárpótol titeket a hosszért! :) Jó olvasást kívánok hozzá, ha valaki még ma itt van és van ideje elolvasni :)

39. fejezet

A szorítása erősödik a pulcsi szélénél. Nem törődöm vele csak a hajába túrok és élvezem ahogy a selymes tincsek átcsúsznak az ujjaim közt. A kezeimet a hajából egyenesen a hátára vezettem és megragadtam a felsőjét. Elkezdtem felfelé húzni és, mikor a fejénél voltam elhúzódott, hogy levehessem róla. Újra előttem voltak a tökéletes izmai. Végighúztam a kezeimet a mellkasán, miközben ő folyamatosan a szemembe nézett. Kicsit zavarba jövök, ezért újra megcsókolom, mire egyből visszacsókol és kicsit felfelé mozdítja a pulcsim alját. Kicsit hezitál, hogy felhúzza-e, de végül inkább felvezeti újra a kezeimhez az övét és az ujjait megint rákulcsolja az enyémekre. Megnyugszom. Arra nem állok még készen és nem is tudom, ha felhúzza a pulcsimat, akkor meddig megyünk el.

Még csókolózunk pár percig aztán elválunk egymástól. Lemászik rólam és mellém fekszik. Egyik kezét a nyakam alá csúsztatja és csak néz rám mosolyogva. A másik kezét elindítja az arcom felé, de végül csak egy a szemembe lógó tincset igazít vissza, aztán elhúzódik. Legalábbis azt hiszem, de félúton megáll és a mutató ujjával végigsimít az állam vonalán, majd a számon, a szememen és az egész arcomat. Csukott szemmel élvezem, hogy hozzám ér, bizsergéssel tölt el. Nagyon jófajta bizsergéssel. Miután az egész arcomat felfedezte a kezét levezeti a karomon és végül megfogja a kezemet. Így maradunk, mire elmosolyodom.

- Szeretlek! - szólal meg komoly hangon.

- Én is téged! - válaszolok gondolkodás nélkül, mert tudom, hogy ez az igazság. Szeretem őt.

A meghitt pillanatok után lemegyünk a konyhába teát csinálni, de ezúttal sikerrel járunk el és semmi nem lesz olyan. Szóvá is teszem ezt Balázsnak, mire elkezd nevetni és alig bírja abbahagyni. Szinte már fuldoklik a nevetéstől. Csak furán mosolyogva nézek rá és várom, hogy abbahagyja. Mikor tíz perc elteltével még mindig nevet és még mindig alig kap levegőt megszólalok.

- Jól van, drága, ha életben maradsz gyere fel! - ütögetem meg a vállát és felmegyek a lépcsőn a szobájába.

Leülök az ágyára és körbenézek a szobában. Eszembe jut, mikor Peti mesélt nekem róla és arról beszélgettünk, hogy jól énekel. Rengeteget hallgattam a youtube-os videóikat. Rengeteget. Imádtam a hangját!

- Na, élek! - jön be vidáman az ajtón.

- Énekelsz nekem?

- Mi? - torpan meg.

- Énekelj nekeeem! - kérlelem.

- Oké, de ez honnan jött?

- Eszembe jutottak a videóitok

- Azokat te tényleg meghallgattad? - lepődik meg?

- Állandóan azokat hallgattam - pirulok el kicsit.

- Mit szeretnél? - veszi elő a gitárját.

- I see fire?  Imádom most azt a számot! - mosolyodom el.

Bólint egyet és belekezd a dalba. Hallgatom a hangját. Imádom még mindig. Becsukom a szememet és a zene ritmusára mozgatom a fejemet. Már majdnem vége a számnak, amikor csengetnek egyet Balázs pedig abbahagyja a játékot.

Elindul lefelé és megfogja a kezemet, hogy én is menjek vele. Kézen fogva lesétálunk a lépcsőn, majd az ajtóhoz sétálunk és, mikor Balázs kinyitja mindkettőn arcán meglepettség villan át. Hogy kerül ide?