Sziasztok! Először is elnézést a késésért meg, hogy nem volt a szünetben új rész, de elköltöztünk és, hát eléggé hamar pont a szünet közepén volt a költözködés és nem volt majdnem három hétig netem most kötötték be pénteken és hát tényleg minden összejött, de inkább nem panaszkodnék.
Itt az új rész vagyis inkább ízelítőnek mondanám, mert mielőtt megint eltűntem mondtam, hogy szeretnék változtatni a történet igényességén és, hát hoztam egy kis ízelítőt ( egy rövidet, hogy elmondhassátok tetszik-e, avagy sem ) mondjátok el, hogy a régi fajta írásstílus tetszik-e jobban vagy ez a gondolatkifejtősebb, ha ez akkor persze a részek hosszabbak lesznek csak szerettem volna, ha beletekintést nyertek egy kicsit. :) Várom a komikat, jó olvasást!
Másnap reggel már úgy keltem, hogy Balázs
nem feküdt mellettem. Mielőtt még felhívhattam volna megláttam az sms-t amit
küldött: "Nem akartalak felkelteni, de haza kellett mennem. Szeretlek!
" Ennyi elég is volt és nyugalomban felmásztam a szobámig és visszafeküdtem
aludni. Következő alkalommal már csak akkor keltem fel mikor anya ébredezgetett.
Rendben hazaértek, elmesélték milyen jól érezték magukat abban a pár napban
a még nem voltak itthon és én is elmondtam nekik, hogy mi volt a még nem voltak
itthon, mindezek után hozzáláttunk a mi kis hagyományunkhoz. Anyáék hazaérnek
és feldíszítjük közösen a fenyőfát gyönyörű arany és ezüst színű díszekkel,
majd az egészt délutánt együtt töltjük anyával a konyhában és sütünk, főzünk na
meg a szokásos veszekedésünk sem maradhat el. Valamiben soha nem tudunk
kiegyezni, mire megy a durci és a végén persze tíz perc után kibékülünk, de az
ünnepek feszültségét is le kell adni valahogy. Este karácsonyi filmeket nézünk
aztán korán lefekszem aludni, hogy a "Jézuska" hozhassa az ajándékokat
a fa alá. Persze tudom, hogy ez mind csak mese, de azért jól esik ez a pici
gyerekesség é anyuék is imádják eljátszani a meglepettet. Kibontjuk az
ajándékokat és mindenki boldog. Nálunk ez a karácsony és imádom együtt tölteni
a szüleimmel.
A téli szünet további része nyugiban telt
Balázs kétszer átjött és odaadtuk egymásnak az ajándékainkat. Én egy barna bőr
karkötőt vettem neki amin a dátumunk volt. Amit viszont én kaptam az meglepett
Egy kiscicát vett nekem. Amikor meglátta, hogy mennyire ledöbbentem akkor
elkezdett mentegetőzni, hogy megkérdezte anyáékat és, hogy belementek és azt
remélte, hogy tetszeni fog én pedig a nyakába ugrottam, mikor végre
elhallgatott. A cica teljesen fehér volt és én imádtam a fehér macskákat olyan
tiszták és szépek. Egész végig az ölemben tartottam az először kicsit félénk
cicát, aki a végére eléggé megszerette, hogy az ölemben van és dorombolt
mielőtt kidőlt volna és édesen el nem aludt volna. Egy kis gondolkodás után
Égkő-nek neveztem el mert olyan szép cica és, hát nem vagyok valami jó az
állatnevekben.
Az első tanítási nap több okból is furcsa
volt. Először is Dávid teljes mellszélességgel megérkezett a suliba Ritával
kézen fogva és ez mindenkinek elég okot adott arra, hogy kérdezősködjön és
megbámulja őket aztán bejöttem én és Balázs is a képbe és mikor Dávid két
puszival megy egy öleléssel köszöntött még nagyobb lett a felhajtás az "új
srác" körül. Másodszor Márk támadott le első szünetben, hogy mégis hogy
érzem magam és te jó ég még ajándékot is hozott, egy meglepően szép nyakláncot
és szerencsétlenségemre erőltette, hogy vegyem is fel rögtön a kis háromszög
alakú medál szépen csillogott és kiemelte az amúgy hosszú nyakamat és akkor
jöjjön a nap harmadik furcsasága. Féltékeny Balázs. Kérdezte honnan van a nyaklánc
mire elmondtam neki és ő erre mérges lett, de nem is értettem, hogy most mi
baja is van tulajdonképpen, mikor ez csak egy egyszerű ajándék, mire kiderült,
hogy ő a szünetben beszélt Márkkal aki azt mondta, hogy egyszer már
elszalasztott engem, de rájött, hogy hülye volt és próbálkozni fog nálam.
Legalább egy órámba telt mire lenyugtattam az eszméletlen féltékeny barátomat
és utána még egy hosszú beszélgetés várt rám Márkkal.
Szia! Beszélhetnénk? - érintettem meg a
vállát, mire csak mosolyogva bólintott.
Elsétáltunk a legközelebbi padhoz és
leültünk. Egy perc fontolgatás után, hogy talán mégsem kéne vele erről
beszélnem belekezdek.
- Figyel Balázs mondta, hogy öö... mi is
a helyzet és bocsi, de én szeretem Balázst é már tényleg elkéstél, ha szeretnél
velem járni. - Szerettem volna minél kedvesebben elmondani neki a dolgot.
Meglepő modon még mindig mosolygott mintha csak nem is hallotta volna, hogy mit
mondtam az előbb.
- Nem gond én egyenlőre csak a barátod
szeretnék lenni, ha azt lehet - ártatlan nagy barna szemekkel néz rám, mire
nincs erőm azt mondani, hogy nem azt sem lehet.
- Persze miért ne? - mosolygok vissza
kedvesen és felpattanok mellőle. Meg kellene Keresnem Ritát.
Nem szeretném őt zavarni, mert még reggel
mondta nekem, hogy nem nagyon érzi jól magát, mert mindenki Dávidról kérdezgeti
még olyan emberek is akikkel még életében egy szót sem váltott ez előtt és őt
ez megviseli. Nem szeret a középpontban lenni, ezért is szeretem őt annyira,
mert nem feltűnősködik hanem normális. Nem tudom, hogy kellene-e őt terhelnem
még az én kínjaimmal is vagy csak hagynom kellene, hogy Márk próbálkozzon és
egyszerűen csak megpróbálom figyelmen kívül hagyni hátha akkor feladja és
békén hagy minket Balázzsal. Még azt is ki kell találnom, hogy nyugtassam meg.
Eléggé feszült szegény a kialakult helyzettől, de szerintem ezen kívül még
valami más baja is lehet, mert furán viselkedik. Ez az egész Márk téma is csak
akkor jutott eszébe, mikor meglátta a nyakláncot a nyakamban. Előtte mintha nem
is történt volna semmi, de mégis másképp viselkedett, mint általában szokott.
Suli után még Ritáékkal elugrunk kávézni
egyet, hogy megünnepeljük Dávidot és dumáljunk kicsit végül hamar leráznak
minket Balázzsal és úgy döntünk, hogy átmegyünk hozzájuk egy gyors telefonálás
után anyának már úton is vagyunk a házuk felé.
Felmegyünk a szobájába és először csak
csendben fekszünk az ágyán egymás mellett és az ujjaink össze vannak fonódva és
nem szólunk egymáshoz. Amikor már úgy érzem, hogy elég volt a csendből akkor
megkérdezem Balázst, hogy mi baja Márkon kívül, mire azt mondja, hogy ez hosszú
és nem szeretné még egyenlőre elmondani, mert nem is biztos még. Nem szerettem
volna erőszakosnak tűnni, ezért inkább elfogadtam, hogy nem akar most beszélni
róla és adtam neki egy csókot ami egészen ártatlannak indult, de tíz perc múlva
Balázson és rajtam se volt póló és túlmelegedett a helyzet. A helyzet ami
amilyen hamar és váratlanul forrósodott fel olyan hamar hűlt is ki, mert Balázs
szülei hazajöttek, olyan gyorsan kapkodtuk magunkra a ruháinkat, hogy még épp
időben sikerült elkészülnünk, mire az anyukája bekopogott az ajtón.
Jó lett! :) Már vártam a részt. Mikorra várható a következő?
VálaszTörlésSzia! Örülök, hogy tetszett! Hétvégén lesz kövi:)
VálaszTörlés