2015. április 19., vasárnap

Furcsa helyzetek.

Sziasztok! Először is elnézést a késésért meg, hogy nem volt a szünetben új rész, de elköltöztünk és, hát eléggé hamar pont a szünet közepén volt a költözködés és nem volt majdnem három hétig netem most kötötték be pénteken és hát tényleg minden összejött, de inkább nem panaszkodnék.
Itt az új rész vagyis inkább ízelítőnek mondanám, mert mielőtt megint eltűntem mondtam, hogy szeretnék változtatni a történet igényességén és, hát hoztam egy kis ízelítőt ( egy rövidet, hogy elmondhassátok tetszik-e, avagy sem ) mondjátok el, hogy a régi fajta írásstílus tetszik-e jobban vagy ez a gondolatkifejtősebb, ha ez akkor persze a részek hosszabbak lesznek csak szerettem volna, ha beletekintést nyertek egy kicsit. :)  Várom a komikat, jó olvasást!







Másnap reggel már úgy keltem, hogy Balázs nem feküdt mellettem. Mielőtt még felhívhattam volna megláttam az sms-t amit küldött: "Nem akartalak felkelteni, de haza kellett mennem. Szeretlek! " Ennyi elég is volt és nyugalomban felmásztam a szobámig és visszafeküdtem aludni. Következő alkalommal már csak akkor keltem fel mikor anya ébredezgetett. Rendben hazaértek, elmesélték milyen jól érezték magukat abban a pár napban a még nem voltak itthon és én is elmondtam nekik, hogy mi volt a még nem voltak itthon, mindezek után hozzáláttunk a mi kis hagyományunkhoz. Anyáék hazaérnek és feldíszítjük közösen a fenyőfát gyönyörű arany és ezüst színű díszekkel, majd az egészt délutánt együtt töltjük anyával a konyhában és sütünk, főzünk na meg a szokásos veszekedésünk sem maradhat el. Valamiben soha nem tudunk kiegyezni, mire megy a durci és a végén persze tíz perc után kibékülünk, de az ünnepek feszültségét is le kell adni valahogy. Este karácsonyi filmeket nézünk aztán korán lefekszem aludni, hogy a "Jézuska" hozhassa az ajándékokat a fa alá. Persze tudom, hogy ez mind csak mese, de azért jól esik ez a pici gyerekesség é anyuék is imádják eljátszani a meglepettet. Kibontjuk az ajándékokat és mindenki boldog. Nálunk ez a karácsony és imádom együtt tölteni a szüleimmel.

A téli szünet további része nyugiban telt Balázs kétszer átjött és odaadtuk egymásnak az ajándékainkat. Én egy barna bőr karkötőt vettem neki amin a dátumunk volt. Amit viszont én kaptam az meglepett Egy kiscicát vett nekem. Amikor meglátta, hogy mennyire ledöbbentem akkor elkezdett mentegetőzni, hogy megkérdezte anyáékat és, hogy belementek és azt remélte, hogy tetszeni fog én pedig a nyakába ugrottam, mikor végre elhallgatott. A cica teljesen fehér volt és én imádtam a fehér macskákat olyan tiszták és szépek. Egész végig az ölemben tartottam az először kicsit félénk cicát, aki a végére eléggé megszerette, hogy az ölemben van és dorombolt mielőtt kidőlt volna és édesen el nem aludt volna. Egy kis gondolkodás után Égkő-nek neveztem el mert olyan szép cica és, hát nem vagyok valami jó az állatnevekben.

Az első tanítási nap több okból is furcsa volt. Először is Dávid teljes mellszélességgel megérkezett a suliba Ritával kézen fogva és ez mindenkinek elég okot adott arra, hogy kérdezősködjön és megbámulja őket aztán bejöttem én és Balázs is a képbe és mikor Dávid két puszival megy egy öleléssel köszöntött még nagyobb lett a felhajtás az "új srác" körül. Másodszor Márk támadott le első szünetben, hogy mégis hogy érzem magam és te jó ég még ajándékot is hozott, egy meglepően szép nyakláncot és szerencsétlenségemre erőltette, hogy vegyem is fel rögtön a kis háromszög alakú medál szépen csillogott és kiemelte az amúgy hosszú nyakamat és akkor jöjjön a nap harmadik furcsasága. Féltékeny Balázs. Kérdezte honnan van a nyaklánc mire elmondtam neki és ő erre mérges lett, de nem is értettem, hogy most mi baja is van tulajdonképpen, mikor ez csak egy egyszerű ajándék, mire kiderült, hogy ő a szünetben beszélt Márkkal aki azt mondta, hogy egyszer már elszalasztott engem, de rájött, hogy hülye volt és próbálkozni fog nálam. Legalább egy órámba telt mire lenyugtattam az eszméletlen féltékeny barátomat és utána még egy hosszú beszélgetés várt rám Márkkal.

Szia! Beszélhetnénk? - érintettem meg a vállát, mire csak mosolyogva bólintott.
Elsétáltunk a legközelebbi padhoz és leültünk. Egy perc fontolgatás után, hogy talán mégsem kéne vele erről beszélnem belekezdek.
- Figyel Balázs mondta, hogy öö... mi is a helyzet és bocsi, de én szeretem Balázst é már tényleg elkéstél, ha szeretnél velem járni. - Szerettem volna minél kedvesebben elmondani neki a dolgot. Meglepő modon még mindig mosolygott mintha csak nem is hallotta volna, hogy mit mondtam az előbb.
- Nem gond én egyenlőre csak a barátod szeretnék lenni, ha azt lehet - ártatlan nagy barna szemekkel néz rám, mire nincs erőm azt mondani, hogy nem azt sem lehet.
- Persze miért ne? - mosolygok vissza kedvesen és felpattanok mellőle. Meg kellene Keresnem Ritát.

Nem szeretném őt zavarni, mert még reggel mondta nekem, hogy nem nagyon érzi jól magát, mert mindenki Dávidról kérdezgeti még olyan emberek is akikkel még életében egy szót sem váltott ez előtt és őt ez megviseli. Nem szeret a középpontban lenni, ezért is szeretem őt annyira, mert nem feltűnősködik hanem normális. Nem tudom, hogy kellene-e őt terhelnem még az én kínjaimmal is vagy csak hagynom kellene, hogy Márk próbálkozzon és egyszerűen csak megpróbálom figyelmen kívül hagyni hátha akkor feladja és békén hagy minket Balázzsal. Még azt is ki kell találnom, hogy nyugtassam meg. Eléggé feszült szegény a kialakult helyzettől, de szerintem ezen kívül még valami más baja is lehet, mert furán viselkedik. Ez az egész Márk téma is csak akkor jutott eszébe, mikor meglátta a nyakláncot a nyakamban. Előtte mintha nem is történt volna semmi, de mégis másképp viselkedett, mint általában szokott.

Suli után még Ritáékkal elugrunk kávézni egyet, hogy megünnepeljük Dávidot és dumáljunk kicsit végül hamar leráznak minket Balázzsal és úgy döntünk, hogy átmegyünk hozzájuk egy gyors telefonálás után anyának már úton is vagyunk a házuk felé.
Felmegyünk a szobájába és először csak csendben fekszünk az ágyán egymás mellett és az ujjaink össze vannak fonódva és nem szólunk egymáshoz. Amikor már úgy érzem, hogy elég volt a csendből akkor megkérdezem Balázst, hogy mi baja Márkon kívül, mire azt mondja, hogy ez hosszú és nem szeretné még egyenlőre elmondani, mert nem is biztos még. Nem szerettem volna erőszakosnak tűnni, ezért inkább elfogadtam, hogy nem akar most beszélni róla és adtam neki egy csókot ami egészen ártatlannak indult, de tíz perc múlva Balázson és rajtam se volt póló és túlmelegedett a helyzet. A helyzet ami amilyen hamar és váratlanul forrósodott fel olyan hamar hűlt is ki, mert Balázs szülei hazajöttek, olyan gyorsan kapkodtuk magunkra a ruháinkat, hogy még épp időben sikerült elkészülnünk, mire az anyukája bekopogott az ajtón.


2 megjegyzés:

  1. Jó lett! :) Már vártam a részt. Mikorra várható a következő?

    VálaszTörlés
  2. Szia! Örülök, hogy tetszett! Hétvégén lesz kövi:)

    VálaszTörlés