Szülők.

Sziasztok! Eredetileg ma még nem terveztem feltenni részt, de eszembe jutott, hogy holnap nem biztos, hogy lesz időm írni, ezért ma felrakom a fél fejezetet ami már nagyjából kész volt eddig. Nem akartam, hogy teljesen rész nélkül maradjatok, ha esetleg mégis lesz időm holnap írni akkor jön a másik fele is. :) Jó olvasást! ( A vége miatt ne öljetek meg! :) )

- Khm.. Gyere be, anya! - köhög idegesen és elpirulva Balázs, mire megengedek magamnak egy ki mosolyt még a helyzet ellenére is.

Anyukája mosolyogva nyit be az ajtón. Elképesztően szép nő, de egyedül csak a hajszíne hasonlít Balázséra, különben teljesen másképpen néznek ki. Az anyukája az a tipikus aranyszőke és zöldszemű szép nő. A kedves mosoly annak ellenére is megmarad az arcán, hogy nem számított egy lányra a fia szobájában, azért egy kicsit a szemén észre lehet venni a zavartságot, de ezen egy cseppet sem csodálkozom.

- Ki a kislány? - a hangja is ugyan olyan kedves, mint az arca.

- Anya, ő Petra. Petra, ő itt az édesanyám Eszter.

- Szia kedvesem. Balázs másról sem beszél a telefonon, csak rólad. El tudod képzelni mennyire kíváncsi voltam már rád. - Mondja hevesen és, miközben beszél odalép hozzám és szorosan megölel. Először annyira meglep a gesztus, hogy elfelejtem viszonozni, de ahogy észbe kapok rögtön vissza is ölelem. Eszter válla felett látom, hogy Balázs idegesen toporog és kissé kínosan érzi magát az anyukája miatt. - Gábor! Gyere fel! - kiabál le Eszter, mikor végre valahára elenged.

Pár pillanat múlva egy idősebb férfi jelenik meg Balázs szobájának az ajtajában. Most már értem kire is hasonlít Balázs. Az apukája magas sportos alkatú, barna szemű férfi. Kiköpött mása Balázsnak kivéve persze a hajukat, ami az apukájának olyan mélybarna, mint a szeme. Gábor is ugyan olyan kedvesen viselkedik, mint a felesége, de szerencsére ő nem rohan le egy hirtelen öleléssel amire nem igazán tudom, hogy hogy reagálnék.

- Ugye milyen aranyos kislány? - néz rá Eszter a férjére.

- Igen. Szerencsére nem olyan, mint az előző barátnőd fiam! - szemrehányóan néz Balázsra aki kicsit lehajtja a fejét, mintha igazat adna az apjának. Erről majd később megkérdezem, hogy mi volt a baj az előző barátnőjével.

- Mit szólnál hozzá Petra, ha jövő hétvégén nálunk vacsoráznátok a szüleiddel? - kérdezi az anyukája és az apukája pedig helyeslően bólogat.

- Persze. Megkérdezem a szüleimet, jó lenne! - mondom kedvesen és magamat meglepve őszintén is. Jól érzem magamat a tárasságukban még a kicsit őrült anyukáját is kedvelem. Már annyira "rémtörténetet" hallottam arról, hogy a fiús anyukák sokkal jobban féltik a gyereküket és soha nem jönnek ki jól a barátnőikkel, és fiatalabb koromban rettegtem attól, hogy esetleg lesz egy barátom és a szülei utálni fognak és majd teperhetek azért, hogy elfogadjanak, mert akárki tarthat hülyének, de szerintem nagyon is fontos, hogy jól kijöjjek a barátom szüleivel, szerintem ez így normális és a legjobb mindenkinek.

Még párszor megölelget aztán Gáborral a nyomában elhagyják Balázs szobáját és becsukják az ajtót maguk mögött. Balázs egy fáradt sóhaj kíséretében levágódik az ágyára, majd kis hezitálás után mellé fekszem és hozzábújok, ő pedig átölel és a hajamba puszil.

- Egyik barátnőmet sem kedvelték eddig. Annyira izgultam, hogy veled jól kijöjjenek, bár gondolhattam volna, hogy őket s ugyan úgy lenyűgözöd egy szó nélkül, mint ahogyan engem is. - Mosolyog le rám szeretetteljesen, mire görcsbe rándul a hasam és érzem, hogy még a fülem is elvörösödött.

-Tényleg lenyűgöztelek? - szégyenlősen és halkan kérdezem meg, de ő nem is válaszol csak megcsókol és közben szorosan ölel az egyik kezével a másikkal pedig a kezemet szorongatja. Ez egy olyan tökéletes pillanat ami kevésszer adatik meg egy ember életében, ezért csak feküdtem ott és kiélveztem.

Apukája nyitott be a szobába, hogy szívesen hazavinne, ha az megfelel nekem. Igent mondtam és pár perccel később Balázzsal már az apukája kocsijában ültünk. Egész úton nem beszélgettünk csak a rádió szólt halkan és nyugodt csendben utaztuk végig azt a pár percet amennyi kocsival az idő a házunkig. Rövid puszival elköszöntem Balázstól és az apukájának, pedig intettem egyet mielőtt elhajtottak volna.

Mikor hazaérek boldogan ugrálok be az ajtón. A szüleim csak furcsán bámulnak rám, hogy most megőrültem-e vagy mi van velem egyáltalán.

Balázs szemszöge

Előreülök az anyósülésre, miután elköszöntem Petrától. Apa csendben elindítja az autót, de ez a csend nem tart túl sokáig.

- Ugye nem azért vagy vele, mert olyan, mint ő? - kérdezi apa szigorúan.

- Nem. - mondom komoran.

- Brigi nem a te hibád volt. - most már sokkal kedvesebb a hangja.

Tudtam, hogy a volt barátnőmre céloz. A barátnőmre aki meghalt.