Meglepetés.

Sziasztok! Megérkeztem az új résszel. Remélem tetszeni fog, ha igen akkor lécci kommenteljetek és pipáljatok!:))
Jó olvasást!



21. fejezet 





Meglepetés.







Miközben hazafelé sétálok Ritáéktól elgondolkodom, hogy vajon milyen meglepetést talált ki anya. Az elég valószínű, hogy azért csinálja, mert látta rajtam, hogy nem vagyok jól. Mondjuk ma sikerült elég keveset gondolnom Márkra és Virágra. A mélypont egyértelműen az volt, mikor a terembe belépve megláttam őket csókolózni. Számítottam rá. Tudtam, hogy valami hasonlót fogok látni, de mégsem sikerült felkészülnöm arra az élményre. Nagyon borzalmas volt úgy látnom őket, de valahogy túl kell lépnem ezen az egészen, mert minden nap látni fogom őket és nem szeretném, hogy az összeomlásaim is mindennapossá váljanak. Ez az oka annak, hogy annyira örülök anya meglepetésének. Legalább kicsit elfeledkezem róluk és nem ezen agyalok.


A kulcsommal szenvedek egy sort, mire sikerül végre kinyitnom az ajtónkat. Belépek a házba, de kicsit meghökkenek, mert egyből anya vidám arcával találom szemben magam.
- Szia anya! - azért arra nem számítottam, hogy az ajtóban fog várni.
- Szia kicsim! - ér fülig a szája, miközben köszön
- Anya... -mondanám, de közbeszól mielőtt befejezhetném a mondatot
- Gyere nézd meg kik vannak itt!
- Jó-jó, csak levenném a kabátom - gyorsan lekapom magamról az említett ruhadarabot és anya után sietek.
Ahogy belépek a konyhába egyből mosolyra húzodik a szám. Erdősiék ülnek az asztalnál és, ahogy odasétálok egyből megölelnek. Gabi és András és legutoljára Dávid is. Hihetetlenül örülök Dávidnak. Pont rá van most szükségem, hogy elterelje a figyelmem.
- Szia, már úgy hiányoztál! - szorítom jó erősen magamhoz.
- Te is nekem bolond! - simogatja meg a hátamat.
- Felmegyünk? - intek a fejemmel az emelet felé.
- Ja - indul el a lépcsőn.
Miközben sétálunk felfelé megkérdezi, hogy mi a helyzet velem. Ezek szerint anya nem mondott neki semmit Márkról. Remek akkor lehet, hogy nem is kell elmondanom neki. Már így sem kedveli túlzottan.
- Semmi különös - válaszolok végül.
- Értem. Tehát semmi? - ül le az ágyamra, mert közben beértünk a szobámba. Leülök vele szemben és elkezdem a kezeim között forgatni a telefonom, mert kezdek izgulni, hogy anya esetleg még is mondott valamit neki.
- Miért piszkálod úgy a telefont? - kapja ki a kezemből, ahogy ránéz egyből elkerekedik a szeme. Fogalmam sincs, miért.
- Te és Balázs jártok végre? - húzza fel a szemöldökét.
- Mi? Dehogy járunk. Honnan szedted?
- Hát, mivel ő a háttérképed, gondoltam... - nem hagyom befejezni a mondatot, közbeszólok.
- Ja, nem csak reggel hülyültünk és, azért van az a háttérkép
- Aha..értem. Tehát nem jártok? Pedig Balázs illene hozzád!
- Mi? Már, hogy illene? Meg amúgy is barátnője van.
- Már n... - kezdené el, de megint félbeszakítom.
- Meg egyébként is Balázs az egyik legjobb barátom.
- Jó rendben - emeli fel védekezően a kezeit.
- És veled mi a helyzet? Barátnőd?
- Szakítottunk - hajtja le a fejét.
- Micsoda?
- Azt mondja, hogy nincs rá elég időm.
- Mi az, hogy nincs rá elég időd?
- Elmondása szerint, amikor ketten tudnánk lenni akkor és vagy a szüleimmel beszélgetek a neten, vagy a telefonon lógok.
- Ez a baja?
- Igen, de nem értem, mert mikor mondom, hogy menjünk el valahova délután, vagy este akkor meg nincs kedve sehova menni.
- Nem értem. Pedig olyan aranyos lánynak tűnt - húzom el a számat.
- Hát én most nem mondok semmit - rázza meg a fejét Dávid, mire jó szorosan megölelem.
Az este nagy részében filmet nézünk, mert Dávidnak nem igazán van kedve semmihez. Egy kis időre megállítjuk a filmet, mert anya szólt, hogy kész a vacsi. Mondtam Dávidnak, hogy majd én lemegyek és felhozom. Lerohanok a konyhába felkapom a két tényért és már mennék vissza a szobámba, amikor meghallom Dávid hangját, hogy beszélget valakivel.

Nem tudom.....Szakított......Igen így már mindketten szenvedhetünk, hogy a lány aki tetszik átnéz rajtunk....Petra? Jól van. Miért?.......Nem mondod komolyan?.........Nagyon kiakadt?......Aha értem, tehát megvigasztaltad - egy kis nevetést hallok meg, mikor belépek az ajtón.
Most le kell tennem. - nyomja ki a telefonját Dávid.


- Hoztam a vacsit - mutatom felé a tányérokat. - Kivel beszéltél?
- Jól néz ki! Balázs hívott és mesél egy elég érdekes dolgot.
- Igen? - húzom el a számat.
- Miért nem mondtad, hogy mi volt? - dönt oldalra a fejét.
- Mert nem akartam, hogy erről kelljen beszélnem. Örülök, hogyha fél percre tudok másra gondolni.
- Akkor nem most beszéljük meg?
- Ha nem muszáj, akkor ne! - fekszem be mellé én is az ágyba.
Elindítjuk a filmet, közben megvacsorázunk és beszélgetünk. Úgy tíz óra felé el is  alszunk mindketten.


Reggel arra ébredek, hogy anya kelteget minket Dáviddal.
- Héé! Gyerekek kelljetek! Petra el fogsz késni!
- Mi? Mi van? - riadok fel egy kicsit.
- Na kelj fel! - megy ki a szobából anya.
Meglökdösöm Dávidot, de nem akar felkelni.
- Gyerünk már! Elkések miattad a suliból! - még mindig nem mozdul, ezért úgy döntök, hogy nemes egyszerűséggel lelököm a fenébe az ágyról. Egyből felkel.
- Petraaaaa! - dörzsöli meg a kezét. - Mi a francot csinálsz?
- Mondtam, hogy kelj fel! - vigyorodom el.
- Jó persze köszi. Életem legjobb ébresztője volt! - röhög fel ő is.
- Na, de menj ki, mert öltöznék.
- Oké, de amúgy a szüleim hol vannak? Itt hagytak? - röhög fel újra.
- Nem tudom szerintem igen. - bólintok egyet. - Csomószor szoktál itt aludni. Gondolom nem akartak felébreszteni.
- Jó az oké, na de mégis. Fel is hívom anyát!
 Szia anya! Nem felejtettek el valami vagy VALAKIT? .......... - nevet - Hogy direkt hagytatok itt? Köszi ez jól esett! Oké egy óra és otthon vagyok.
- Elvileg nem hiányzom nekik - biggyeszti le a száját én pedig röhögőgörcsöt kapok úgy nevetek. E z nem normális.

Elég hamar összeszedjük magunkat. Ő elindul haza én pedig a suliba.