A csók.

19. fejezet







A csók.








Szerencsére a hét további része sem telt unalmasan, mert Balázs, Rita sőt egyszer még Bence is meglátogatott. Rengeteget nevettem főleg péntek felé, amikor már jól voltam.

Rita vasárnap este küldött egy sms-t, hogy holnap nem tud jönni, mert beteg lett ő is. Remek gondolom tőlem kapta el. Visszaírtam neki, hogy holnap suli után meglátogatnám, ha nem gond. Azt írta nem baj nyugodtan menjek át.

Hétfő reggel van és a szekrényem előtt állok tanácstalanul. Nem tudom mit vegyek fel. Jól akarok kinézni, mert végre találkozom Márkkal és megkérdezhetem tőle, hogy miért nem hívott vagy valami. Egyre idegesebben keresgélek a ruháim között, amikor a kezem közé akad egy kötött térd középig érő vajszínű téli ruha. Oké ez jó lesz, de mivel a december eleji hidegben nem kéne egy szál ruhában mászkálni, ezért keresek egy harisnyát amit felvehetek alá, amikor végre találok egyet felveszem. Keresek még egy barna sálat felveszem az úgyszintén barna bokacsizmámat és megállok a tükröm előtt. Jól néz ki csak nem tudom mennyire fog ez hülyén kinézni a kabátommal. Lerohanok az előszobába felveszem a kabátom és visszamegyek a szobámba, hogy megnézzem magamat megint. Nem nézek ki hülyén a kabát pont addig ér mint a ruha. Elégedetten elmosolyodom és miután felkapom a táskámat már indulok is.

Fura volt úgy menni a suliba, hogy előző héten végig hiányoztam. Virág tuti be fog szólni valamit. Eddig is voltak már kisebb vitáink. Sőt már a legelső napon is összekaptunk. Neki nem tetszett, hogy Ritával oda ültünk ahova ő akart a barátnőjével és az sem igazán, amikor megmondtuk neki, hogy nem ülünk el onnan. Hát igen a kapcsolatunk mesébe illő.

Beérek a suliba és elindulok a termünk felé, de nem érek el odáig, mert Balázs megszólít a folyosón
- Szia! Jobban vagy? - mosolyog rám.
- Szia, már nincs semmi bajom - nevetek fel.
- Örülök neki, de hol hagytad Ritát?
- Hát nem jön ma, mert beteg lett. Szerintem elkapta tőlem - húzom el a számat.
- Uhh.. hát az nem jó. Mész meglátogatni?
- Persze suli után beugrom hozzá. Te... - szeretnék tőle kérdezni valamit, de meglátom a háta mögött Márkot. Elmosolyodom oda akarok menni, hogy köszönjek neki már nyitom is a számat, de abban a pillanatban, hogy kimondanám a nevét Virág lép oda hozzá és te jó ég......megcsokolja Márkot. Márk pedig átkarolja a derekát. Könnyek gyűlnek a szemembe és hátra nézek Balázsra ő csak szomorúan néz rám és kitárja a karját. Odamegyek hozzá és megölelem. Sírok. Balázs odavonszol a lépcsőhöz és leültet.
- Petra.. - kezdi el, miközben ő is leül mellém.
- Én.. és ..megcsókolta. - zokogok tovább.
- Petra figyelj nyugi! Csak lécci ne sírj! - simogatja a vállamat.
- Miért csókolta meg? - teszem fel a világ leghülyébb kérdését.
- Járnak a hétvége óta. - Tudtam, hogy ez lesz a válasz, de akkor is rosszul esett. Teljesen megsemmisültem. Már szeptember óta odavagyok Márkért. Azt hittem, hogy jól haladnak a dolgok és tetszem neki.
- Miért nem engem? - kérdezem szegény Balázst aki nem tud mit mondani.
- Petra! Mindjárt kezdődik az óra. Kicsit nyugodj meg! - nyújt felém egy zsepit. Elfogadom és megtörlöm a szememet. Mondom Balázsnak, hogy menjen be a terembe én megpróbálom helyre rakni az arcomat a mosdóban. Bólint egyet és bemegy a terembe.

Besétálok a mosdóba és belenézek a tükörbe. A szempillaspirálom elkenődött, az orrom vörös és a szemeim is. Addig dörzsölöm az arcomat a még le nem jön róla a fekete maszat. A táskámból előveszem a szempillaspirált és megcsinálom vele a szememet. Kilépek az ajtón és elindulok a terembe.

Pont becsengetnek, amikor nyitom az ajtót. A tanár szerencsére még nincs bent. Lehajtott fejjel indulok el a padom felé csak addig emelem fel a fejem ameddig Balázsnak bólintok egyet. Eléggé aggódva néz rám. Kiborultam és ő is tudja.

Leülök a székemre és egész órán csak nézek előre és gondolkodom. Márkon. Magamon. Kettőnkön. Milyen kettőnkön ezek szerint olyan sohasem volt még akkor sem, ha én úgy gondoltam. Elhívott magához kétszer is az első alkalommal majdnem megcsókolt és most mégis barátnője van. Ráadásul Virág.

Valahogy kibírom az egész napot anélkül, hogy megint elsírnám magam Balázs minden szünetben velem van és próbál beszélgetni, de nem nagyon sikerül neki, mert meg sem szólalok. Nem merek, mert tudom, hogyha elkezdek beszélni akkor valószínűleg sírni is. Amit nem akarok. Majd otthon kisírom magam.
Balázs még haza is elkísér suli után, pedig egész nap nem szóltam hozzá. A kapunk előtt megölel aztán hazaindul. Belépek a házunkba és szomorúan látom, hogy nincs otthon senki. Felrohanok a szobámba és mielőtt nekikezdenék végigbőgni az estét, küldök egy sms-t Ritának, hogy nem tudok ma átmenni, mert rosszul vagyok. Ahogy elküldöm ledőlök az ágyamba és sírok mindenért. Nem hiszem el, hogy ez van. Még akkor is sírok amikor apa hazaér a munkából. Már egy csomó ideje nem láttam, mert mindig elkerüljük egymást a munkája miatt. Bekopog az ajtómon mire kiszólok, hogy nyitva van.
- Szia kicsi...Mi a baj? - fagy le a mosoly az arcáról.
- Apa! - megyek oda hozzá és ölelem meg.
- Picur mi a baj? - simogatja idegesen a hátamat. Elmondom neki. Egész este beszélgetünk egészen addig, a még a fáradtság miatt el nem alszom.