2014. július 15., kedd

Meghittség.

Sziasztooook! Este van, de itt vagyok a résszel ami borzasztóan rövid lett, de fél órát aludtam az éjjel és kezdek fáradt lenni. Viszont holnap megint lesz új tehát remélem ez kárpótol titeket a hosszért! :) Jó olvasást kívánok hozzá, ha valaki még ma itt van és van ideje elolvasni :)




39. fejezet







A szorítása erősödik a pulcsi szélénél. Nem törődöm vele csak a hajába túrok és élvezem ahogy a selymes tincsek átcsúsznak az ujjaim közt. A kezeimet a hajából egyenesen a hátára vezettem és megragadtam a felsőjét. Elkezdtem felfelé húzni és, mikor a fejénél voltam elhúzódott, hogy levehessem róla. Újra előttem voltak a tökéletes izmai. Végighúztam a kezeimet a mellkasán, miközben ő folyamatosan a szemembe nézett. Kicsit zavarba jövök, ezért újra megcsókolom, mire egyből visszacsókol és kicsit felfelé mozdítja a pulcsim alját. Kicsit hezitál, hogy felhúzza-e, de végül inkább felvezeti újra a kezeimhez az övét és az ujjait megint rákulcsolja az enyémekre. Megnyugszom. Arra nem állok még készen és nem is tudom, ha felhúzza a pulcsimat, akkor meddig megyünk el.
Még csókolózunk pár percig aztán elválunk egymástól. Lemászik rólam és mellém fekszik. Egyik kezét a nyakam alá csúsztatja és csak néz rám mosolyogva. A másik kezét elindítja az arcom felé, de végül csak egy a szemembe lógó tincset igazít vissza, aztán elhúzódik. Legalábbis azt hiszem, de félúton megáll és a mutató ujjával végigsimít az állam vonalán, majd a számon, a szememen és az egész arcomat. Csukott szemmel élvezem, hogy hozzám ér, bizsergéssel tölt el. Nagyon jófajta bizsergéssel. Miután az egész arcomat felfedezte a kezét levezeti a karomon és végül megfogja a kezemet. Így maradunk, mire elmosolyodom.
- Szeretlek! - szólal meg komoly hangon.
- Én is téged! - válaszolok gondolkodás nélkül, mert tudom, hogy ez az igazság. Szeretem őt.

A meghitt pillanatok után lemegyünk a konyhába teát csinálni, de ezúttal sikerrel járunk el és semmi nem lesz olyan. Szóvá is teszem ezt Balázsnak, mire elkezd nevetni és alig bírja abbahagyni. Szinte már fuldoklik a nevetéstől. Csak furán mosolyogva nézek rá és várom, hogy abbahagyja. Mikor tíz perc elteltével még mindig nevet és még mindig alig kap levegőt megszólalok.
- Jól van, drága, ha életben maradsz gyere fel! - ütögetem meg a vállát és felmegyek a lépcsőn a szobájába.
Leülök az ágyára és körbenézek a szobában. Eszembe jut, mikor Peti mesélt nekem róla és arról beszélgettünk, hogy jól énekel. Rengeteget hallgattam a youtube-os videóikat. Rengeteget. Imádtam a hangját!
- Na, élek! - jön be vidáman az ajtón.
- Énekelsz nekem?
- Mi? - torpan meg.
- Énekelj nekeeem! - kérlelem.
- Oké, de ez honnan jött?
- Eszembe jutottak a videóitok
- Azokat te tényleg meghallgattad? - lepődik meg?
- Állandóan azokat hallgattam - pirulok el kicsit.
- Mit szeretnél? - veszi elő a gitárját.
- I see fire?  Imádom most azt a számot! - mosolyodom el.
Bólint egyet és belekezd a dalba. Hallgatom a hangját. Imádom még mindig. Becsukom a szememet és a zene ritmusára mozgatom a fejemet. Már majdnem vége a számnak, amikor csengetnek egyet Balázs pedig abbahagyja a játékot.
Elindul lefelé és megfogja a kezemet, hogy én is menjek vele. Kézen fogva lesétálunk a lépcsőn, majd az ajtóhoz sétálunk és, mikor Balázs kinyitja mindkettőn arcán meglepettség villan át. Hogy kerül ide?

10 megjegyzés:

  1. Imádom,imádom,imádom. Nagyon jó rész lett ez is!!:) várom az újat!^-^

    VálaszTörlés
  2. Á...Imádom!Gyorsan következő részt!!!:))):DD

    VálaszTörlés
  3. Most mondd, hogy perverz vagyok, de azt hittem, hogy összejön a dolog.xd De amúgy meg jó lett, és folytasd.:)

    VálaszTörlés
  4. Tartom W. ötletét. Én arra gondoltam, hogy felfedezik egymás testét, de ez is nagyon jó lett. Imádom a történetet egyre jobban. Alig várom az estét :)
    Nóci

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekszem és szerintem kész is leszek vele :) lehet, hogy nem lesz nagyon hosszú, de ha nem sikerül rendes hosszúságúra megírni akkor holnap megint lesz kövi :)

      Törlés
  5. Ijjj nagyon jó rész volt nagyon várom a folytatást gYorsan hozd lecci :-D

    VálaszTörlés