Idegesség.

Sziasztok! Mivel a tegnapi rész eléggé rövid lett, ezért ma is hoztam egy részt, bár eléggé rövid lettez is, de így a két fejezet szerintem kitesz egy normális fejezethosszúságot ami jó erre a hétre!:) Remélem tetszeni fog nektek ez a rövidke rész is és most is jó olvasást kívánok így estére!!:) ( meg pár kommentet magamnak:3 ) :D

28. fejezet

Idegesség.

-Dávid.. - szólok bele félve a telefonba. - Szerintem marha nagy hülyeséget csináltam

- Mit? - hallom meg az ideges hangot a vonal túlsó feléről.

- Én megcsókoltam Petrát...

- Az jó! Örülök, hogy végre egymásra találtatok! - nevet.

- De én..azt mondtam neki, hogy nem akarok Márk pótléka lenni és ő..pedig megütött - húzom el a számat. Teljes csend.

- Te...Balázs, ha nem tudnám, hogy viszonylag normális ember vagy..egész biztos lehetnél benne, hogy betöröm az orrodat! Hogy a jó büdös francba lehetsz ekkora barom? Eddig, amikor találkoztunk szinte mindig beszélgettünk Petráról..és annyit meséltem róla. Te azokból a dolgokból azt vonod le, hogy pótléknak tart? Komolyan ezt nem hiszem el ember! Holnap hazamegyek és szétrúgom a segged.. addig is sürgősen szedd össze magad és csinálj valamit! - csapja rám ordítva a telefont.

Egy darabig csak bámulom a telefonom, aztán a másik kezemben lévő üvegemet hozzávágom a padlóhoz. A rohadt büdös franc egye meg, hogy ekkora hülye vagyok! Idegbetegen nézem, ahogy a széttört üvegből folyik a víz. Elegem van. Mérgesen a hajamba túrok és felnézek, mire szemben találom magam az új tanárral.

- Balázs valami problémád van? - teszi fel a kérdést közömbösen. Behúznék neki egyet. Vagy kettőt..kikészít ez a tanár és még a nevét se tudom.

- Nincsen.. Elnézést tanár úr, de hogy hívják? - teszem fel a kérdést egy bunkó mosollyal az arcomon.

- Falvasi Gábor. Neked csak Falvasi tanár úr.

- Rendben. Miért ment haza Petra?

- Ehhez neked semmi közöd. Elmondja ő, ha akarja - mondja, miközben elindul, de visszafordítja a fejét - Bár azt kétlem... - vigyorodik el.

Kinyírom.

* Petra szemszöge *

Viszonylag sokáig tart az út hazafelé a suliból. Gábor az új tanárunk eszméletlenül kedves volt ma velem. Elengedett haza, mert látta, hogy mennyire ki vagyok bukva. Eléggé unszimpatikus volt elsőre, mert nem is értettem, hogy miért ilyen fiatal, de elmesélte, hogy még egyetemre jár csak mivel ismeri a suli igazgatóját és pont akadt üresedés elintézték neki, hogy itt végezhesse el a gyakorlatát. Kedves volt, és elengedett haza. Nem gondoltam volna, hogy Balázs képes lesz engem ennyire megbántani. Pont azért szeretem, mert mindig olyan kedves és megértő. Még út közben is elsírom magamat párszor, miközben visszagondolok a csókra. Annyira örültem, hogy megtörtént. Olyan boldog voltam, mert tisztázódott saját magamban is, hogy teljesen beleestem Balázsba. Nem tudom, mikor csak azt, hogy nagyon és, amikor azt mondta, hogy csak kihasználom én egyszerűen megőrültem. Senkit sem szoktam kihasználni legalábbis szándékosan biztos nem. Nem, hogy Balázst, akinek még egy nevetésétől is boldog vagyok, mert tudom, hogy olyankor jó kedve van. Nem akarom, hogy neki rossz legyen. Soha nem is akartam.

Belépek a bejárati ajtónkon és miután levettem a cipőmet bemegyek a konyhába, mert zajt hallok. Apával találom magam szembe aki éppen főz valamit, de amikor meghallja, hogy jövök felém fordul, majd az órára néz.

- Kicsim te mit keresel itthon?

- Hazaengedett a tanár, mert nem éreztem jól magam...

- Mi a baj? - kérdezi aggódóan.

- Semmi kicsit szédültem.. - mondom, mert mégse fogom elmondani apának a Balázsos sztorit. Nincs kedvem egy olyan kellemetlen helyzethez is. Apa bólint egyed és elindul felém, a kezét a homlokomra teszi és elhúzza a száját.

- Menj fel a szobádba! Hozom a lázmérőt - indul el a fürdőszoba irányába én pedig a szobámba.

Ahogy belépek ledobom a táskámat és előkeresem a pizsimet. Gyorsan átöltözök és befekszem az ágyamba. Várom, hogy apa hozza a lázmérőt, ami biztos magasat fog mutatni..ennyi sírás után. A takarómat felhúzom a nyakamig, mert megint eszembe jutnak a történtek. Próbálok nem sírni, legalább a még apa ki nem ment a szobámból.

- Na mennyi? - nézek fel rá

- 38,4 - nézi a lázmérőt. - Feküdj le én meg főzök teát

- Rendben. Szeretlek apuci! - kukucskálok ki a takaró mögül. Szükségem van most apára mindig sokkal jobb kedvre tud deríteni. - Nem maradsz itt?

- Dehogynem - mondja és lefekszik mellém az ágyra, mint mikor hétévesen apamániás voltam és soha nem akartam a nélkül elaludni, hogy apa ne feküdt volna mellém. Miközben ezen gondolkodom mosoly kúszik az arcomra, de pár perc múlva az álom is elnyom.