Veszekedés és rémület 2/2

Sziasztok! Ne haragudjatok a késésért, de egyszerűen nem bírtam megírni ezt a részt vagy hatszor újraírtam és nem tetszett... Nagyon rövid is lett, mert nem bírtam írni.. kedvem e volt hozzá áá egyszerűen örülök, hogy túl vagyok ezen a részen és próbálok a következővel sietni.. és normál hosszúságúra megírni. Még egyszer: ne haragudjatok!:) Jó olvasást!

36. fejezet

Egy kéz szorításán érzem meg a számon. Hirtelen nyitom ki a szemem és ijedten keresem, hogy ki az aki lefog. Amikor magam mellett megpillantom Gábort még idegesebb leszek. Sikítanék, de egy hangot sem tudok kipréselni magamból. Csak ijesztően mosolyog. Nem tudom mit csináljak. Próbálom megharapni a kezét, hogy végre elengedjen, de semmire sem megyek vele. Csak még erősebben szorít. Elkezdek kapálózni a lábaimmal is, de egy kezével lefogja mindkettőt. Sokkal nagyobb és idősebb nálam. Valahogy ki kéne szabadulnom, de egyszerűen fogalmam sincs mit kéne tennem. Sikítani nem tudok, a telefonom sincs nálam. Gábor a lábaimat leszorítva a combomra ül és az egyik kezével lefogja a kezeimet a másikat még mindig szorosan a számon tartja. Csak kitágult, ijedt szemekkel bámulok rá. Tehetetlen vagyok.
- Leveszem a kezemet, ha nem sikítasz, érted? - hajol közel a fülemhez. Érzem ahogy veszi a levegőt és undorodom tőle, de csak bólintok egyet.
- Rendben kislány - leemeli a kezét a számról, de abban a pillanatban sikítok is. Ahogy csak bírok. Az arcán átfut egy mérges grimasz majd a száját a számra szorítja és megcsókol.
Nem csókolok vissza. Minél jobban próbálom összeszorítani a számat. Egyszer csak érzem, hogy megharap és a számból kiserken a vér. Érzem az ízét is. Sírok és és próbálok szabadulni, de nem enged. Nem tudom mit csináljak. Legszívesebben üvöltenék, de nem tudok. Csak hangtalanul sírok és sírok.
Hirtelen elhúzódik é csak néz rám.
- Kérlek engedj el! Nem akarom! - zokogok neki alig hallhatóan.
- Mit nem akarsz drága? - hajol hozzám közelebb.
- Én.. semmit
Csak nevet és elkezdi a pólómat felfelé húzni.

Ajtócsapódásra ébredek. Megkönnyebbülök olyan valóságos volt minden. Sírok, mint az álmomban is sírtam. Hang nélkül zokogok. Megijesztett Gábor.. ezek szerint jobban mint gondoltam volna. Szorítást érzek a vállamon, mire odakapom a fejem. Könnyeimen keresztül látom, hogy csak anya néz rám aggodalmasan.

- Kincsem? Mi a baj? - nem válaszolok semmit csak szorosan megölelem. Nem akarom elengedni. - Mi történt?

- Csak rosszat álmodtam - szipogok és próbálom szabályozni a légzésem.

- Jól van kincsem inkább menj fel aludni, ha felébredtél akkor megbeszéljük - húz fel a karomnál fogva és segített felmenni az emeletre. Lefektetett az ágyba és betakart, mint ötéves koromban. Adott egy puszit a homlokomra aztán kiment és becsukta az ajtómat.

Pár percig próbáltam elaludni, de egyszerűen nem ment. Féltem, hogy megint rosszat fogok álmodni. Hogy megint visszatér és esetleg tovább álmodom vagy még rosszabbat. Csak néztem felfelé a sötétben. Megint elsírtam magam. Nem hiszem el, hogy mi történt és, hogy mit álmodtam.

Előkeresem a telefonom és felhívom Balázst. Pár csengés után fel is veszi.

 Szia! Mi a helyzet? - kérdezi kedvesen.

 É-é-én nagyon rosszat álmodtam - bőgöm el magam

 Mit?

 Gáborról.. Ő megtámadott engem.. és majdnem.. én meg nem bírtam mit csinálni és én

 Jól van kicsim! Nyugodj meg! Franc, hogy nem tudok ott lenni! Csak nyugi! Szemét gyerek, de soha nem tenne veled ilyet! Ne aggódj! Valahogy nyugodj meg! Kérlek! - hadar idegesen a telefonba.

 Nem tudok - zokogok és nem bírok leállni.

 De nem bírom hallani ahogy sírsz! Kicsim kérlek!

 Sajnálom!

 Ne sajnáld nem a te hibád.. csak nem akarom, hogy rosszul legyél! Szeretlek!

 Én is téged - most már kicsit nyugodtabb vagyok. Balázs egyszerűen megnyugtat. Megnyugtat, hogy szeret, hogy számíthatok rá.

 Valahogy be lehet mászni a szobádba?

 Tessék?