A nem várt reakció.

8. fejezet

A nem várt reakció.

Végre reggel van! Alig bírtam este elaludni, annyira izgultam a miatt, hogy ma végre bemutathatom Ritát Dávidnak. Gyorsan készülődök, mert Dávid mindjárt itt van és indulunk is. Ezért felkapok egy halvány rózsaszín nadrágot, egy szürke fél vállat szabadon hagyó háromnegyedes újjú pólót, a fehér tornacipőmet és a bőrdzsekimet. A hajamat befonom. Már csak Dávidnak kell megérkeznie. Ahogy ezt gonolom, meghallom a csengő hangját és köszönök anyának ez után pedig már rohanok is ki az ajtón.

-Szia Dávid!

-Szia bolond! Hogy vagy? - néz rám mosolyogva miközben elindulunk.

-Jól, de miért hívsz bolondnak? - ezen már azóta gondolkodom, mióta a sulikezdés óta először találkoztunk. Nem bántó, vagy ilyesmi, sőt még vicces is csak kíváncsi vagyok, hogy ez, hogy jött neki.

-Miért, nem vagy az?

-Jó az vagyok, de naaa! - ahogy ezt mondom iszonyúan hangosan kezd el röhögni az utca közepén. Csak mosolygok, mert egy csomóan furán néznek ránk. Próbálom mondani neki, hogy kicsit halkabban, de ezen csak még inkább nevet, úgyhogy várok a még abba nem bírja hagyni, ami kb. egy perc múlva meg is történik és levegő után kapkodva néz rám és ezt mondja:

-Egyébként azért hívlak bolondnak, mert olyan kis bolond vagy, de teljes mértékben cuki módon!

-Tényleg? - nevetek a megfogalmazásán.

-Igen. - átkarolja a vállam és megyünk tovább Ritáék utcája felé.

Úgy látszik sikerült Rita előtt ide érnünk, mert nem látom sehol. Két perce beszélgetünk ott Dáviddal, mikor Rita megérkezik.

-Sziasztok! - köszön és a tekintete megállapodik Dávidon.

-Szia! - Dáviddal egyszerre köszönünk.

-Na, Rita ő itt Dávid, akiről már meséltem neked. Dávid ő pedig Rita az én kedvenc, egyetlen legjobb barátnőm! - mosolygok rájuk.

-Hát akkor szia megint, Dávid! - Dávid nevet és ad két puszit Ritának.

-Szia!

Rengeteg kérdést tesznek fel egymásnak amiken általában nevetek, de van olyan is, hogy furán nézek rájuk. Például Rita megkérdezi, hogy milyen voltam általános iskolában. Mire Dávid:

-Hát kicsit kevésbé volt komoly. - ahogy meglátja Rita elképedt arcát folytatja - Tudom nehéz elhinni róla, hogy tud ennél bolondabb lenni, de igen is tud.

-Tudod mit? Elhiszem. - néz rám röhögve Rita.

-Köszi tudjátok, hogy mindkettőtöket imádom!! - ölelem át mind két barátom vállát. Egészen a suliig beszélgetünk, ahol elég fura dolog történik.

Balázs és Márk kint vannak az épület előtt és ránk bámulnak. Furán. Háát ez érdekes lesz!

-Sziasztok fiúk! Ő itt egy  barátom Dávid. Dávid ők pedig az osztálytársaim Márk és Balázs - mutatom be őket egymásnak. Dávid sorban kezet fog velük.

-Én most bemegyek! - mondja Márk hirtelen. És már ott sincs. Csak kapkodom a fejem, mert már megint nem értem mi is történik pontosan. Mindegy is! Balázs még kint marad velünk és jót beszélget Dáviddal. Örülök, hogy legalább valaki képes normálisan viselkedni.

Pár perc múlva bemegyünk a suliba, mert már csöngettek és mi elkéstünk. Mikor beesünk a terembe a tanárnő már bent van, de szerencsére mivel mindhármunknak ez volt az első késése ezért csak annyit mond üljünk a helyünkre.

Amint vége az órának mindenki pakolni kezd. Éppen a könyvemet rakom a táskámba, mikor Márk hátulról megölel.

-Mizujs? Hmm? - az állát a vállamra rakja és nem enged el.

-Semmi - kibontakozom az öleléséből. Haragszom rá a reggeli dolog miatt.

-Mi a baj?

-Semmi.

-De tudom, hogy van valami.

-Semmi!

-De igen!

-Nem!

-Petra!

-Márk?

-Ne csináld már ezt kérlek!

-Na, jó. - megadóan sóhajtok egyet. - Reggel mi volt a bajod?

-Miért kérdezed?

-Mert csak úgy berohantál...

-Ja, hogy az! Ne haragudj légyszi! - olyan aranyosan néz rám, hogy nem bírok neki nemet mondani.

-Oké. Nem haragszom. - bólint és megint megölel, de most vissza is ölelem. Elkezdi a hajamat birizgálni.

-Nem tetszik? - súgok a fülébe, hogy csak ő hallja.

-De igen! Nagyon is. Szeretem, hogy mindig ilyen szép a hajad. - suttog vissza. A válaszára elmosolyodom és hihetetlenül boldog leszek, még szorosabban ölelem meg és legszívesebben sohasem engedném el!

A pillanatot Rita rontja el, aki nevetve ront be a terembe és nekem szól, mire Márkkal szétrebbenünk.

-Szia! Mi a baj?

-Ja semmi baj. - mond még valamit, de nem tudok figyelni. A gondolataim kilencven kilenc százalékát  Márk teszi ki a maradék egyet pedig a lélegzés.

Mikor az utolsó óráról is kicsengetnek Márk lép oda hozzám Balázzsal a háta mögött. Elindulunk ki a teremből mind a négyen és beszélgetünk, hogy megint közös mozit kéne tervezni valamikorra. Mikor kilépünk az iskola kapuján meglátok valakit és odarohanok hozzá, hogy megöleljem.

-Szia Dáávid!

-Sziasztok - köszön, mert közben a többiek is odaértek hozzánk.

-Bocsi, de most megyek. Hello. - rohan el megint Márk. Ezt tényleg nem hiszem el! Megint ezt csinálja.

Elindulunk haza a többiekkel, mert Balázs úgy döntött velünk jön. Úgy látszik megkedvelték egymást Dáviddal. Mikor elérjük a házunkat csak röviden elköszönök tőlük és berohanok a házba. Senki sincs itthon! Remek! Felrohanok a szobámba ledobom a cuccaimat. Elmegyek zuhanyozni és bedőlök az ágyba. Már megint Márk miatt!

Holnap egészen biztos, hogy beszélni fogok vele! Várom már!