Boldog este.

10. fejezet

Boldog este.

Reggel, mikor felkelek azon gondolkodom, hogy most mit csináljak. Nagyon kiakadtam, de nem szeretném, hogy Márk rájöjjön. Csinálhatnám azt, mint a legtöbb lány. Látványosan kerülni, egyfolytában sírni, hogy mindenki az én pártomat fogja, de én nem akarom, hogy bárki miattam haragudjon rá.. Szerintem az lesz, hogy kerülni fogom, de mindenkinek azt mondom, hogy jól vagyok. Ha Márk esetleg megpróbálna a közelembe jönni, akkor megmondom neki, hogy még mindig haragszom rá, úgyhogy  hagyjon békén és ne szóljon hozzám. Igen! Ez a legjobb megoldás.

Ritával a szokott helyen találkozunk.

- Szia! - köszönök neki.

- Szia! Jól vagy? - rögtön ezzel a kérdéssel indít, de neki nem szeretnék hazudni ezértt ezt mondom:

- Nem, de a suliban nem szeretném, majd kimutatni, mert nem akarom, hogy bárki miattam haragudjon Márkra.

- Értem, akkor nem utálhatom, amiért tegnap megbántott? - Rita eléri, hogy ilyen rossz kedvűen is nevessek, ezért imádom őt annyira!

- Ne lécci csak hagyd az egészet!

- Jól van rendben, de azt nem tudom, hogy Balázs mennyire fogja hagyni. Amikor tegnap elmeséltem neki, hogy pontosan min vesztetek össze Márkkal akkor elég ideges lett.

- Igen? - meglepődök nem tudom, miért akadt ki Balázs.

- Szerintem Balázs igazán megkedvelte Dávidot. - magyarázza el Rita, amikor meglátja az értetlen arckifejezésemet.

- Ja, hogy úgy! - Tovább beszélgetünk erről az egész tegnapi dologról.

Mire észbe kapok, már az iskola előtt állunk és nekem nagyon nem akaródzik bemenni. Rita rám mosolyog és berángat magával az épületbe. Szerencsére, mikor felérünk a termünkbe Márkot sehol sem látom. Az egész reggelt megúszom a nélkül, hogy beszélnem kéne vele, mert csak csengetés után öt percel esik be a terembe. Rám néz, de én elfordítom a fejem és mondok valamit Ritának csak, hogy ne kelljen a szemkontaktust tartanom vele...

Az óra vége felé, amikor már csak pár perc van írok Ritának egy üzenetet és elé tolom a padon:

 Figyi nem mehetnénk ki nagyon gyorsan a büfébe utána, pedig a WC-be, mert nagyon nem szeretnék Márkkal dumálni.

Rita nem mond semmit, csak Márkra néz aztán bólint egyet jelezve, hogy oké, megérti és nem gond. Ahogy kicsengetnek, olyan gyorsan iszkolunk ki a teremből, hogy a többiek csak néznek utánunk. Gyorsan lerohanunk a büfébe, mindketten megvesszük a reggelinket és aztán már rohanunk is tovább a lány mosdóba. Ott nyugiban megesszük a reggelinket és én megköszönöm Ritának, hogy kijött velem.

Egészen becsöngetésig a mosdóban maradunk, mert félek, hogy ha kicsit is előbb megyünk be, akkor Márknak lesz ideje oda jönni hozzám, amit iszonyatosan nem szeretnék!

A negyedik óra vége felé már nagyon izgulok, hogy mi lesz, mert még egyszer nem szeretném Ritát berángatni a mosdóba. Kicsöngetéskor gyorsan összecsomagolok és látom, hogy Márk már el is indult felém. Hatalmas szerencsémre szól a tanár, hogy vigyem utána a cuccait a tanáriba. Látom a csalódást Márk arcán, de ennek ellenére velem madarat lehetne fogatni, olyan boldog vagyok, hogy megúszom ezt a beszélgetést!

Ötödik szünetben már nem kísértem a szerencsém és rekord idő alatt rohanok ki a teremből az udvarra. Elmegyek egészen az udvar végéig és ott várom, hogy vége legyen a szünetnek. Kapok egy sms-t Ritától:

 hol vagy?

 az udvar hátsó felén, de úgy gyere ide, hogy Márk meg ne lásson!!

Mikor elküldöm az üzenetet, valaki megérinti hátulról a vállam, mire én össze rezzenek és majdnem felsikítok.

- Csak én vagyok! - hallom meg a hátam mögül Balázs hangját. Megnyugszom.

- Jaj, de megijesztettél!

- Bocsi nem szerettem volna!

- Semmi baj - rámosolygok, amit viszonoz.

- Csak szerettem volna elmondani, hogy Márk teljesen hülye és Dáviddal egyáltalán nincs semmi baj!

- Köszi, hogy ezt mondod! Nagyon szeretem Dávidot olyan, mintha a bátyám lenne.

- Tudom látszik rajtatok. - ekkor Rita érkezik meg hozzánk és kérdezi meg, hogy mi a helyzet.

Egészen szünet végéig beszélgetünk.

Amikor elindulok haza felé eléggé örülök, hogy sikerült ezt a napot Márk mentesen túlélnem.

- Szia Petra! - Ezt Nem Hiszem El!

- Khm.. szia Márk.

- Haragszol még rám? Tegnap egész délután hívtalak, de nem vetted fel! Nem akartalak megbántani!

- Igen haragszom! Lécci ne hívogass! Ja és nem bántottál meg csak egyszerűen csalódtam benned! - mondom gúnyos vigyorral az arcomon és elsétálok tőle.

Miközben hazafelé sétálok azon gondolkodom, hogy el se hiszem az ahogyan ezt az egészet előadtam Márknak. Nem hittem, hogy ilyen könnyen fog menni, de úgy látszik tényleg eléggé haragszom rá!

Belépek a konyhába, hogy köszönjek anyának, mert hallom, hogy itthon van.

- Szia anya!

- Szia! Már vártam, hogy gyere! - ez nem jelent semmi jót!

- Mi a baj? Mit csináltam? - félve emelem rá a tekintetem.

- Semmit! Ne aggódj! Szeretném, ha elmondanád, hogy tegnap miért voltál olyan lehangolt! - ja, hogy e miatt aggódott..értem már!

- Összevesztem Márkkal. -- szomorúan húzom el a számat.

- Hogy hogy? Olyan jól kijöttetek egymással. - anyu kicsit összezavarodva néz rám.

- Igen én is azt gondoltam, de amikor Dávid elkísért a suliba, akkor csak úgy berohant a az iskolába. Meg is kérdeztem, hogy mi baja volt, azt mondta, hogy semmi, de amikor Dávid délután elém jött meglepetés képp akkor megint elrohant. Másnap megkérdeztem, hogy miért csinálta ezt és akkor azt mondta nem bírja Dávidot. Nem értettem, hogy miért, ezért rákérdeztem és tudod mit mondott? - teszem fel anyunak hitetlenül a kérdést.

- Mit?

- Azt, hogy azért nem kedveli, mert nem szereti a tenyérbe mászó elkényeztetett embereket. Nagyon mérges lettem rá anya! Nem is ismeri Dávidot milyen alapon mond ilyet rá? Egyébként te ismered Dávidot egyáltalán nem ilyen.

- Igen, tudom Dávid aranyos, kedves és szimpatikus fiú. Mi történt utána?

- Hát elmondtam neki, hogy hagyjon békén és eljöttem. Egész este hívogatott, aztán ma pedig nem szóltam hozzá csak egyszer, de akkor is csak megmondtam neki, hogy nem akarom, hogy hívogasson!

- Kicsim szerintem neked van igazad. Ne legyél ilyen szomorú miatta! Tudom, hogy könnyű mondani, de próbáld meg!

- Jó csak nem ilyennek gondoltam őt!

- Elhiszem, de most próbálj meg lezuhanyozni az majd kicsit megnyugtat!

- Köszi anya! Szeretlek! - nyomok egy puszit az arcára.

Fölmegyek és lezuhanyozom és aztán pedig megírom a házim és tanulok a jövő heti irodalom dogámra.

Már majdnem lefekszem aludni, amikor Dávid hív telefonon.

- Szia Dávid - vidáman köszönök neki, mert nem akarom elmondani neki, hogy Márk miket mondott róla.

- Miért nem szóltál? - meglepődök.

- Honnan tudod?

- Balázs hívott az előbb.

- Ne haragudj! Nem akartalak megbántani.

- Mi van? Engem nem az érdekel amit rólam mondott. Nem is ismerem.

- Akkor mi a baj? Nem értem.

- Az, hogy Balázs mesélte el mennyire szomorú vagy. Miért nem hívtál?

- Nem tudom... én csak nagyon kiakadtam! - sírom el magam a telefonba.

- Ne sírj! Mindjárt ott vagyok!

- Micso...? - akarom megkérdezni, de már ki is nyomott.

Egy órával később csengetnek és Dávid áll az ajtóban. Eléggé furán nézek rá. Nem értem.

- Szia! Jöttem, hogy megvigasztaljalak! Ma itt alszom. Anyum már megbeszélte anyukáddal.

- Dávid! - a nyakába ugrom és sírok. Egyrészt mert örülök másrészt az összes többi dolog miatt. Ő csak megsimogatja a hátam és mondja, hogy be kéne menni. Felmegyünk a szobámba.

- Mi ez a nagy csomag? - mutatok rá a kezében lévő hatalmas táskára.

- Ja, ez csak a cuccom. Holnap innen megyek vissza a sulimba

- Jaj, nem kellett volna inkább otthon maradnod?

- Nem! Most itt kell lennem veled! - ölel meg.

- Hát rendben.

Mindent megbeszélünk. Hajnal egykor fekszünk le, de úgy, hogy már egyáltalán nincs rossz kedvem. Márk, majd ha normálisan viselkedik megint beszélhet majd velem. Nem nézek el neki mindent, hiába tetszik nekem.